Tudnivalók

Hogyan zajlik az első alkalom?

Az első alkalom célja, hogy megismerjük a gyermek képességeit, erősségeit és azokat a területeket, ahol támogatásra lehet szüksége. A képességfelmérés során a gyermek/tanuló életkorához és egyéni sajátosságaihoz igazodó feladatokkal dolgozunk.

A felmérést szülőkonzultáció és részletes visszajelzés kíséri, amely során átbeszéljük az eredményeket és a további fejlesztési lehetőségeket. Így közösen találhatjuk meg a gyermek számára legmegfelelőbb utat.

A megadott időpont előtt legfeljebb 10 perccel korábban érkezzetek.

Hogyan tudom lemondani vagy módosítani az időpontot?

Ha nem tudtok részt venni a megbeszélt foglalkozáson, kérlek, jelezd legalább 24 órával korábban, hogy az időpontot szükség esetén más gyermeknek is fel tudjam ajánlani.

24 órán túli lemondás esetén az alkalom nem számít bele a bérlet felhasznált alkalmai közé.

24 órán belüli lemondás esetén kérlek, minél hamarabb jelezd felém a változást. Ilyenkor egyénileg egyeztetünk arról, hogyan tudjuk rendezni az elmaradt alkalmat és a bérlet felhasználását.

Előzetes jelzés nélküli távolmaradás esetén az alkalom díját ki kell fizetni, és a bérletből is levonásra kerül egy alkalom.

Betegség vagy váratlan helyzet esetén is kérlek, minél hamarabb vedd fel velem a kapcsolatot, hogy egyeztethessünk a továbbiakról.

Mi a teendő késés esetén?

Ha úgy látod, hogy késni fogsz, kérlek, jelezd nekem telefonon, amint tudod!

A foglalkozás az előre egyeztetett időpontban ér véget, ezért késés esetén a kieső időt nem tudjuk meghosszabbítani.

Kérlek, legfeljebb 10 perccel a foglalkozás kezdete előtt érkezz, hogy nyugodtan fel tudjunk készülni a közös munkára. 

Mi a teendő betegség esetén?

Kérlek, betegség esetén maradjatok otthon, hogy gyermeked nyugodtan felépülhessen, és a többi gyermek egészségét is óvjuk.

Ha gyermeked megbetegszik, kérlek, minél hamarabb jelezd felém, hogy nem tudtok részt venni a megbeszélt foglalkozáson.

Amennyiben a gyermek betegen érkezik, fenntartom a jogot, hogy a foglalkozást ne tartsam meg. Ez a gyermek állapotára és a többi résztvevő egészségének védelmére tekintettel szükséges.

A betegség miatti lemondásra is a lemondási szabályzatban foglaltak érvényesek.

Hogyan tudok időpontot foglalni?

Ha szeretnél időpontot egyeztetni gyermeked számára, vedd fel velem a kapcsolatot a weboldalon található elérhetőségek valamelyikén!

Írd meg röviden, melyik szolgáltatás iránt érdeklődsz, és egyeztetünk egy mindkettőnk számára megfelelő időpontot.

Ha bizonytalan vagy abban, melyik szolgáltatás lenne a legmegfelelőbb gyermeked számára, keress bizalommal, és segítek eligazodni a lehetőségek között.

Hogyan működik a 4 alkalmas bérlet?

A 4 alkalmas bérlettel kedvezményes áron vehettek részt a gyógypedagógiai fejlesztéseken és az iskola előkészítő foglalkozásokon.

A bérlet a vásárlástól számított 6 hétig érvényes, ezen időszakon belül használható fel a 4 alkalom.

Az időpont lemondására és az elmaradt alkalmakra a lemondási szabályzatban foglaltak érvényesek.

Ha kérdésed van a bérlet felhasználásával kapcsolatban, keress bizalommal!

Szükséges képességfelmérés a fejlesztés előtt?

Igen, a gyógypedagógiai fejlesztést és az iskola előkészítést minden esetben egyéni képességfelmérés előzi meg. Ez segít abban, hogy megismerjem gyermeked aktuális képességeit, erősségeit és azokat a területeket, amelyeken támogatásra lehet szüksége.

A felmérést követően részletes visszajelzést kapsz az eredményekről, és közösen átbeszéljük a további fejlesztési lehetőségeket.

Ha a képességfelmérést követően fejlesztésben vagy iskola előkészítésben vesztek részt, az első alkalom díjából 20% kedvezményt biztosítok.

Mit kell vinni a foglalkozásokra?

A foglalkozásokhoz nincs szükség külön felszerelésre, a fejlesztéshez szükséges eszközöket biztosítom.

Készíthetek fénykép -, hang vagy videófelvételt a foglalkozásokon?

A foglalkozások ideje alatt fénykép-, hang- és videófelvétel készítése nem engedélyezett. Ezzel szeretném biztosítani a gyermekek és a résztvevők személyiségi jogainak védelmét, valamint a foglalkozások zavartalan menetét.

A szabály megszegése esetén, az engedély nélkül készült felvételek esetén, fenntartom a jogot a szükséges további intézkedések megtételére.

Mire figyeljünk a foglalkozások során?

Szeretném, ha a Közép-pontban minden gyermek és szülő biztonságos, nyugodt, elfogadó környezetben érezhetné magát. Ehhez kérlek, figyeljetek néhány apróságra:

  • A játékokat és fejlesztőeszközöket rendeltetésszerűen használjátok

  • Figyeljünk egymásra, és tartsuk tiszteletben a gyermekek egyéni tempóját és szükségleteit

  • A szülő-gyermek foglalkozásokon a gyermek aktív kísérőjeként te is részt veszel a közös játékban

  • A szülő-gyermek foglalkozásokon kérlek, ügyelj gyermeked biztonságára, és a foglalkozás teljes ideje alatt maradj vele